2010. augusztus 26., csütörtök

Hugh Laurie a nők lapjában



Te beengednéd dr. House-t a házadba?

Te beengednéd dr. House-t a házadba?

A második legszexisebb doki
Hugh Laurie volna az új George Clooney? Az általa alakított emberkerülő dokit, dr. Gregory House-t minden idők második legvonzóbb orvosának választották. De mitől válik szerethetővé egy olyan karakter, akinek a természete leginkább a lópokróchoz hasonlít? 

Te beengednéd Dr. House-t a házadba?Én mint szexszimbólum? Hát persze. Egész nap mást sem 
csinálok, mint azon gondolkodom, milyen érzés szexszimbólumnak lenni” – morogja az ötvenegy éves Hugh Laurie arra a kérdésre, mit szól dr. House sikeréhez. Úgy tűnik, nehezen tud megbarátkozni a gondolattal, hogy megvesznek érte a nők, és őszintén zavarba jön attól, ha erre emlékeztetik. „Eszembe sem jut ilyesmi. Persze azt elismerem, hogy House-nak megvan a maga szexepilje, van benne valami Lord Byronból, a megsebzett zseniből. Igen, ezt magam is látom, de ami engem illet…” És valóban, végül is igaza van. Maga az ötlet, hogy Hugh Laurie-t George Clooney-hoz mérjük, meglehetősen bizarr. Az összehasonlítást akár komikusnak is nevezhetjük. De ahogyan Laurie már számtalanszor bebizonyította a House-ban: ha nem bújik a sznob tökfilkó álarca mögé, valóban meglepően vonzó tud lenni. Olyan meghatározhatatlan, tűnődő borongósságot adott hozzá a szerephez, amelyet a női nézők ellenállhatatlannak éreznek. És akkor a háromnapos borostáról még nem is beszéltünk.

Egy boldogtalan, meggyötört lélek
Faragatlan, nyers, otromba, nem érdekli, mit gondolnak róla mások. Ha valaki a való világban így viselkedne, hamar állon vágnák, vagy a börtönben találná magát. Mi mégis odavagyunk érte. Imádjuk, ahogyan a világos színek keverednek benne a sötétekkel. Az egyik pillanatban úgy viselkedik, mint egy nyolcéves kölyök, a következőben pedig már kortalan angyal, aki készen áll, hogy megküzdjön a sárkányokkal. Dr. House figurája leginkább Sherlock Holmesra emlékeztet: mindkettő brit, zseniális gondolkodó, zenél, kábítószert használ, zárkózott és barátságtalan.
„Nem igazán érzékelem, mekkora sikere van a sorozatnak – mondja Laurie az angol Daily Mailnek adott nyilatkozatában, de azért mi nehezen hiszünk neki. – Olyan keményen dolgozom rajta, hogy nincs időm kimenni a világba, és normális dolgokat csinálni. Nem találkozom emberekkel, akik odajönnének hozzám, és azt mondanák: Láttam a sorozatot, és utálom! Úgyhogy amennyit én tudok róla, akár a szemetesben is végezhetné.”
Te beengednéd Dr. House-t a házadba?

Hugh Laurie mindenesetre nem véletlenül kapta meg dr. House szerepét. Első nagy szerelme, Emma Thompson szerint például a kapcsolatuknak azért lett vége néhány hónap múlva, mert a színész állandóan fáradt volt és levert. Alapvetően pesszimista alkat, amiről mi sem árulkodik jobban, mint hogy amikor megkapta House karakterét, úgy gondolta, a sorozat nem fog tovább tartani egy hónapnál. „A többi szereplő azonnal foglalót tett le mindenféle házakra, én meg egy hotelszobában laktam, és még csak ki sem csomagoltam a bőröndömből.”
Ez a sötét prognózis a nagy Los Angeles-i debütálásáról talán azt is megmagyarázza, miért hagyta feleségét, Jo Greent és három gyereküket otthon, Londonban. Hat évvel később a családja még mindig Londonban lakik, és nem is szándékoznak Amerikába költözni.

A feleség ultimátuma
Felesége, Jo Green védi a házasságukat
Felesége, Jo Green védi
a házasságukat
Talán az is a magánynak tudható be, hogy a színész a közelmúltban összeszűrte a levet egyik rajongójával, majd nyilvános bocsánatkérésének és megbánásának köszönhetően a felesége visszafogadta azzal, hogy ha ez még egyszer megtörténik, megöli. Laurie pedig fittyet hányva felesége szavaira, ismét félrelépett, majd óriási kék monoklival jelent meg Londonban egy fogadáson. Állítása szerint nekiment egy ajtófélfának. A felesége idén ultimátumot intézett hozzá, döntse el: karrier vagy család. Az ultimátummal egy időben azonban Laurie aláírta a House hetedik évadára szóló szerződését.
„Az egyik legfontosabb célom az életben, hogy a gyerekeimet ne hozzam kínos helyzetbe azzal, hogy az a munkám, ami. Ha nem is büszkék rám, legalább ne legyenek zavarban miatta. Azt hiszem, enyém a világ három leginkább szeretetre méltó gyermeke, akik csak örömet szereznek nekem.”
Laurie a róla készült paparazzoképeken többnyire komornak, rosszkedvűnek látszik, szemmel láthatóan magányos és elhagyatott. A szerződése értelmében csak néhány havonta térhet haza Angliába, pedig a távházasság még soha senkinek nem tett jót. A felesége többször járt már nála Los Angelesben, de úgy tűnik, nem sikerült megkedvelnie Amerikát.
Korábbi kollégája és barátja, Joely Richardson szerint két arca van: „Van az a Hugh, aki körbetáncolja a termet, és mindenkivel viccelődik, de van egy másik oldala is, egy meggyötört, sötét része.” A stáb szerint már annyira megszokták a díszletek között duzzogva bóklászó Laurie alakját, hogy senki sem lepődik meg rajta. A barátai pedig mind nagyra értékelik a feleségét, Jót, aki mindezek ellenére kitart mellette.

Akit telibe talált egy szerep
A pár minden bizonnyal átment már néhány nehéz perióduson, de még mindig együtt vannak. 1997-ben túlélték, amikor a színész viszonyt kezdett a rendező Audrey Cooke-kal, mert Mrs. Laurie annyira eltökélten védte a házasságát, hogy kétségbeesett levelet írt a rendezőnőnek, és könyörgött neki, ne találkozzon többé a férjével. Az eset után Laurie – látva, mekkora fájdalmat okozott szeretteinek – terápiára jelentkezett, hogy leküzdje a depressziót, amely tinédzserkora óta üldözi. „Szerencsétlennek éreztem magam, és csak önmagammal voltam elfoglalva. Önző dolog egy depresszióstól, ha nem próbál tenni valamit az állapota ellen” – mondja Laurie, aki saját bevallása szerint sem könnyű eset, de nagy valószínűséggel éppen ezért olyan jó dr. House szerepében. Amikor először olvasta a forgatókönyvet, azonnal vonzalmat érzett a figura száraz, sokszor fekete humora és a sorozat drámaisága iránt.
Megfogott a párbeszédek minősége, és hogy a sztori újra és újra meg tudott lepni valamivel. House annyira szokatlan karakter az amerikai televíziózás történetében, hogy amikor először olvastam a könyvet, azt hittem, hogy dr. Wilson a főszereplő, House pedig csak néha arra jár, és van egy-két alkalmi jelenete. Csak amikor a végére értem, akkor jöttem rá, hogy enyém a főszerep.”
Laurie apja körzeti orvos volt, de nem róla mintázta Dr. House figuráját.
Laurie apja körzeti orvos volt, de nem róla mintázta dr. House figuráját

A színésznek van némi fogalma az orvosokról, hiszen apja, Ranold is egy volt közülük. Úgy írja le az apját, mint a világ legkedvesebb emberét, és nem hagyja nyugton az a zavarba ejtő gondolat, hogy ő most ötször annyit keres azzal, hogy úgy tesz, mintha orvos lenne. Azt mondja, az apja nem is állhatott volna távolabb House karakterétől, tele volt jó szándékkal és kedvességgel. Neki köszönheti, hogy mérhetetlen tiszteletet érez az orvosok iránt.
„Nem értek egyet azokkal, akik azt gondolják, hogy a nyugati orvostudomány szörnyű, és jobban tesszük, ha inkább meggyógyítjuk önmagunkat. Számomra mindez badarságnak hangzik. Mindazok közül az emberek közül, akiket magunk körül látunk, ha az antibiotikumokat nem fedezték volna fel, már csak két-három lenne életben.”
Az édesanyjával való kapcsolata bonyolultabbnak tűnik. Négy gyerek közül ő volt a legkisebb és az egyetlen fiú, a nővérei szerint pedig az anyjuk szeme fénye, az asszony mégsem tudott gyengédséget kimutatni a fia iránt. „Napokat, heteket, hónapokat töltött el úgy, hogy valamilyen sérelmet dédelgetett magában. Nem tudom, hogy klinikai értelemben depressziósnak számított-e, de egyértelmű hangulatingadozások jellemezték. Gyakran volt rám mérges, és azt hiszem, sok értelemben csalódást jelentettem számára. Megvetette a boldogságot, a kényelmet, a könnyedséget és az elégedettséget. A lágyságnak is ellensége volt. Mindig azt mondta, ne legyek annyira nyálas.” Laurie huszonkilenc éves volt, amikor az anyja meghalt, és sosem rendeződött a kapcsolatuk. Mindez talán magyarázattal szolgál arra, miért olyan számára dr. House szerepe, mintha egyenesen neki írták volna.

Sokk! Vége a Doktor House-nak

Kedvenc morc dokink megformálója, Hugh Laurie bejelentette: nem akar többé morcos lenni. Azt kéri, ezentúl csak vígjátékszerepekkel keressék a filmesek. 

Sokk! Vége a Doktor House-nakLaurie – belefáradva az állandó rosszkedvbe – felmondott a FOX csatornánál, kijelentette, hogy végképp elege lett ebből a szerepből, nem hajlandó tovább mogorva képpel járni, mert teljesen tönkrement az arca a rögzült, mély rosszkedvráncoktól. Sőt, House alakítója egyenesen perrel fenyegetőzik, ha nem adnak neki tisztes kárpótlást azért, hogy valószínűleg többé nem lesz képes pozitív figurát játszani. Ugyanakkor ügynöke, Brad Joely útján tudatta a neves stúdiókkal, ha ezentúl vele szeretnének dolgozni, kizárólag vígjátékszerepekkel keressék meg. „Hugh nagyon elfáradt – árulta el Joely –, a stúdiók viszont fontolóra veszik a kérését. Bízunk benne, hogy kap új lehetőséget a Fekete Vipera című sorozatban vígjátéki vénáját már bizonyító sztár.”


Hugh Laurie: undok, akárcsak Doktor House

Heti kétszázezer dollárt keres, imád motorozni, regényeket ír, két kontinens között él, és nincs kedvenc tévédokija. – És George Clooney? – provokálom. Megadóan csettint. Persze, ő a király. Így, jelen időben. Hány éve is, hogy Clooney kiszállt a Vészhelyzetből?

- Nem akarom átvenni a stafétabotot, túlszárnyalni meg aztán végképp nem készülök Clooney szexi világrekordját - mondja Hugh Laurie. De a gyanúm az, hogy inkább azt a bűvös, láthatatlan vonalat nem akarja átlépni, amelyen túl nincs többé nyugodt magánélet, csak zaklatott celeb-világ.
Nem titkolja, hogy néha depressziós, és azt sem, hogy terápiára jár, mert még mindig feldolgozatlan gyerekkori traumák kísértik. Nem lett orvos, mint az apja, evezős álmait szétrombolta a mononukleózis (csókláz), antropológusi diplomát sem szerzett Cambridge-ben, és elég alaposan elkalandozott Shakespeare-től, mióta színésznek állt. Azt pedig, hogy a Doktor House Moszkvától Rio de Janeiróig az egyik legnézettebb és legnépszerűbb tévésorozat, máig a véletlennek tulajdonítja, és nem érti.
 
- De mégis, mit eszünk annyira ezen a sorozaton?
- Szerintem azt, hogy végre feltűnt valaki, aki tudja a végső válaszokat. Ugyanis a világ teljesen kusza és áttekinthetetlen. Jó tudni, hogy van valaki, aki elég elszánt, elég kíméletlen és elég okos ahhoz, hogy a végére járjon a dolgoknak. Hogy tényleg létezik-e ilyen ember, fogalmam sincs, de megnyugtató érzés hinni, hogy van egy superman, aki megvéd, megóv és megkímél.
- Mit szeret, és mit utál legjobban Doktor House-ban?
- Legjobban azt utálom benne, hogy minden reggel hatkor kell kelnem miatta, és napi tizenöt órámat emészti fel. Az összes többi tulajdonságát szeretem. Legjobban azt, hogy hús-vér karakter, akiben épp úgy megvan a jó, mint a rossz. Hol pajkos, mint egy nyolcéves gyerek, hol meg bosszúálló angyal, aki kivont karddal csapkodja a sárkány számtalan fejét, akár mikrobiológiai, akár intézményi sárkány. Szeretem, hogy néha a végtelenségig önsorsrontó, máskor meg önfeledt, és sziporkázó, szinte le se lehet lőni.
- Kicsit se lett hipochonder tőle?
- Nem, de az mindenesetre elgondolkoztat, hogy mennyire kiszámíthatatlan, mi minden okozhat emberhalált. A lehetőségek száma végtelen, pedig ma már látszólag nagyon fejlett az orvostudomány. Amikor vért vesznek az embertől, azt hiszi, hogy csak átfuttatják a mintát egy gépen, amely pontosan kimutatja az összes lehetséges kórt, és az orvosok azonnal előkapják a csodaszert. Szó sincs róla. Hány olyan esetet ismerünk, amikor észre se vették a betegséget, vagy teljesen félrediagnosztizálták, nem igaz? A vírusok és a baktériumok száma végtelen. Úgy döntöttem, jobb minél kevesebbet rágódni rajta, mert különben nem tudnám végezni a munkámat.
 
- Kerüli, utálja, elviseli az orvosokat, vagy fél tőlük?
- Mivel az apám orvos volt, ritkán volt részem abban a kivételes szerencsében, hogy más vizsgáljon, és mostanáig szerencsére kórházat se nagyon láttam. Lekopogom, elég egészséges is vagyok. Mélyen tisztelem ezt a szakmát, és nem hiszek benne, hogy szomorúfüzrügyet kellene rágcsálnom, hogy egy nappal tovább éljek. A természetgyógyászat nekem színtiszta kuruzslás. A hagyományos orvostudomány bizonyíthatóan milliárdok életét mentette meg, és baromságnak tartom, hogy ezt az apróságot csak úgy lenullázzuk pusztán azért, mert az orvosok fehér köpenyben járnak, és nem az ijesztgetésben hisznek, hanem a radikális beavatkozásban. Az orvostudomány áldás. Elég csak annyit mondani: ha nem találják fel az antibiotikumot, akkor most nagy valószínűséggel vagy csak maga ül itt, vagy én. Annak idején még az is a megfordult a fejemben, esetleg orvos leszek, de túl lusta és korlátolt voltam, hogy vállaljam a kőkemény tanulással járó nyolc évet.
- De azért csak beiratkozott a cambridge-i egyetemre antropológiát és archeológiát tanulni. Miért kötött ki végül a színészetnél?
- Nagyon egyszerű oka van: szenvedélyes problémamegoldó vagyok. Ha adva van egy társulat és egy színdarab vagy egy forgatókönyv, nekem azonnal azon kezd el járni az agyam, hogy hogyan közelítsük meg. És centiről centire haladok, amíg teljesen összeállnak az emberi akciók, reakciók, kibontakozik, aztán megoldódik a konfliktus, közben mindegyik szereplőről kiderül, hogy milyen érdekek, aggodalmak, sérelmek és érzelmek mozgatják. Ez az, ami a színészetben igazán izgat. És még mindig várom a szerepet, amelyikben teljesen kiélhetem magam.
Kétszer is Golden Globe-ot kapott sorozatbeli alakításáért
Kétszer is Golden Globe-ot kapott sorozatbeli alakításáért
 
- Doktor House nem az?
- Doktor House könnyű falat volt, mert eleve undok természetem van, tehát sok felkészülést nem igényelt. Ezt persze viccnek szántam. A figura mindig hat a színészre, de adott esetben sokkal többet vesz ki belőlem, hogy hogyan tervezzünk meg egy jelenetet, mint az, hogy erre vagy arra az apróságra milyen mimikával vagy hangsúllyal reagáljak. Nekem a jelenet ritmusát kell elkapnom, nem veszhetek el a részletekben, és erre megy rá a legtöbb energiám. Ám Doktor House nem jön velem haza a forgatás után. Ha kívülről mégis úgy tűnik, akkor sajnálom. De igazság szerint még senki nem szólt, hogy undokul bánok a gyerekekkel vagy az állatokkal.
- Ha már erre terelte a szót, a családja Londonban él, ön Los Angelesben forgat. Elég tudathasadásos állapot lehet.
- A feleségem és a fiúk annyit jönnek és én annyit megyek, hogy életünk végéig se tudjuk felhasználni azt a rengeteg szabadjegyet. Az évek során elég nagy kihívást jelentett a távapukaság, de még mindig jobb, mintha közvetlen közelből hoznék szégyent a gyerekeim fejére azzal, amit csinálok. Remélem, ha nem is büszkék rám, nem pirulnak sokat miattam.
- Az egyik fia húsz-, a másik tizennyolc éves. Egyikük sem készül a nyomdokaiba lépni?
- Fogalmam sincs. Meg aztán amit tizenhat éves korában mond az ember, azt húsz-huszonhat éves koráig százszor meggondolja. Már belekóstoltak egy picit, tehát az érdeklődés megvan, de se ösztönözni nem akarom őket, se ellenkezni nem akarok velük. Nekik kell rájönniük, hogy mit akarnak. Lehet, hogy már tudják, és az sem kizárt, hogy egyelőre nem akarják velem megosztani.
Vállalkozó kedvű felesége a motorozásban is partner
Vállalkozó kedvű felesége a
motorozásban is partner
- Kicsit sem hiányzik London?
- Dehogyisnem, nagyon. Főleg az eső. Meg a kőépületek. Határozottan zavar, hogy Los Angelesben minden fából épül, mert néha jólesne bevágni magam mögött az ajtót, hallani, ahogy csattan, és tudni, hogy zárva is marad.
- Feltételezem, erre azért van szükség, hogy megírja a következő sikerregényét.
- Fején találta a szöget. Röstellem bevallani, hogy nincs rá időm, pedig már rég elköltöttem az előleget. Ha a kiadó belátná, hogy egy jó könyvhöz idő kell... Flaubert húsz évig pepecselt egy-egy regénnyel. Nem mintha Flaubert-hez akarnám hasonlítgatni magam, de piszokul élvezem az írást. Az első könyvemet álnéven akartam megjelentetni, de a kiadó hallani se akart róla. Naná, pontosan tudta, mitől döglik a légy, és fütyült rá, hogy legszívesebben beleolvadtam volna a tapétába.
- Annak se örül, hogy a világ legszexisebb tévédokijának kiáltották ki?
- Jól nézzen meg: íme, egy szexszimbólum! Nem látja? Na látja! Én se látom. Doktor House - talán. Pátyolgatni való sebzett zseni, mint Lord Byron. De Hugh Laurie?! Colin Firth barátomnak van igaza. Negyvenen túl egy férfinak nem azon jár az esze, hogy szexszimbólumnak tartsák, hanem már annak is örül, ha megy a szex.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése