2010. augusztus 12., csütörtök

Meglepetés Dr. House rajongóinak

 
 
Kapcsolatok
Hugh Laurie

Meglepetés Dr. House rajongóinak

A színész, író, rendező, zenész Hugh Laurie lemezszerződést írt alá a Warner Music Entertainmenttel. Laurie a világ legnézettebb tévésorozatának, a „Doktor House”-nak főszereplője – ami többek között két Golden Globe-ot, a Televíziós Kritikusok Szövetségének két díját, és öt Emmy-jelölést hozott már számára. A megállapodás egy New Orleans blues albumról szól, amit most nyáron és ősszel fognak felvenni. (A New Orleans blues, ahogy a neve is mutatja, a rhythm & blues New Orleans-i alfaja, bőséges zongora- és fúvós szekcióval, a New Orleans-i életet tükröző összetett ütemekkel és szöveggel.)
A lemez nem titkolt célja a nemzetközi érdeklődés felkeltése, Laurie egy sor énekes-zenész tehetséggel fog együttműködni. Az album producere a kétszeres Grammy-díjas Joe Henry lesz, aki olyan nevekkel dolgozott már együtt, mint Teddy Thompson, Solomon Burke, Ani Di Franco, Aimee Mann, Loudon Wainwright III, Elvis Costello vagy Allen Toussaint. Filmzenei munkái között ott van az „I’m not there – Bob Dylan életei” és a „Felkoppintva” is, valamint írt már dalt például Madonnának és Madeleine Peyroux-nak is.
Laurie, aki miután kreatív, szakmai szempontból összekülönbözött a gyerekkori tanárával, túlnyomórészt autodidakta módon tanult zongorázni, s szinte egész életében játszott, a karrierje során is énekelt, zenét szerzett és előadott. Aktívan részt vesz a „Doktor House” zenéjének alakításában is, karaktere, Gregory House pedig rendszeresen játszik blues zongorán és gitáron is az epizódokban. Hugh zongorázik a „Band from TV” jótékonysági csoportban is, és Meat Loaf legutóbbi albumának egyik számában is közreműködött.
Hugh Laurie azt mondta: „Hihetetlenül izgatott vagyok. Tudom, hogy a zenét csináló színészek története elég változatos, de ígérem, senkinek nem esik majd bántódása. Joe Henry pedig néhány kedvenc albumomnak a producere, szóval különösen izgalmas lesz együtt dolgozni vele. Alig várom, hogy elkezdhessük.”
Joe Henry így nyilatkozott: „Először is, minden zenész színész. Az lesz a feladatunk, hogy egyenként három vagy négy percben karaktereket és kifejtett történeteket formáljunk meg. Nagy rajongója vagyok Hugh színészetének, és biztos vagyok benne, hogy ugyanazt a szellemességet, intelligenciát és érzelmi bőkezűséget viszi bele a zenéjébe is.”
Fejes Anna/ warner
[2010.08.03.]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése