2010. augusztus 16., hétfő

infók a 7. évadról

Infó a 7. évadról – cikk


A 7. évad első és második epizódjairól tudhatunk meg pár lényeges információt:

A “House” 7. évada azzal fog kezdődni, hogy Dr. House – mint egy “szerelmes tinédzser, aki ellóg az iskolából” – elviszi Cuddyt egy idillikus napra a problémáktól (a kórház és a Rachel) távol. Mindezt a sorozat producere, Katie Jacobs osztotta meg velünk. Emellett azt is elmondta, hogy “Bárhol máshol könnyebb nekik ahhoz, hogy együtt legyenek a Princeton-Plainsboro Kórházon kívül. Ott kezdődik a történet; ‘Mi lenne, ha csak kettesben lennénk?’ Ahogy telik a napjuk, Cuddy rájön, hogy a helyszínek, ahova elmennek, jelentőséggel bírnak.”
Természetesen a szerelmesek nem kerülhetik ki örökre a való világot. “Lehetetlen Cuddy számára, hogy egy napot úgy töltsön el, mintha a gyermeke és a munkája nem létezne; ez House-nak kicsit könnyebb, mert őmaga valamennyire egy gyerek” – mondja Jacobs. “De ami tök jó a 7. évadot illetően az az, hogy House próbál drogok nélkül és értelmes kapcsolatban élni. Nem fogunk átrohanni ezeken a történeteken. Hat év kellett ahhoz, hogy idáig eljussunk, szóval ez a sztori nem csak három epizódot fog átölelni.
Az igazi próbatétel a 2. epizódban jön majd, mikor a pár visszatér a munkahelyre – ahol mindig Cuddy a főnök. “Mi történik, hogyha a főnököddel jársz, és ő azt mondja, ‘Nem’?” Az évad előrehaladtával a Huddy majd megpróbál megszelídülni, és normális “páros”-dolgokat csinálni Wilsonnal és Sammel – ami plusz feszültséget okozhat. “Ők négyen vajon jól kijönnek majd?” – mondja Jacobs.
Ami a többi kórházi munkatársat illeti, miközben Jennifer Morrison még aláírt pár epizódra Cameronként (a producerek döntése értelmében), azért ne várjuk, hogy betöltse az ideiglenesen távol levő Tizenhármast (Olivia Wilde filmet forgat) Ehelyett tekintetünkkel egy új doktornőt keressünk, aki esélyes, hogy a szerencsés sebész (Chase) szerelme lehet. Cuddy miatt is reméljük nem House zsánere lesz.

Infók a 7. évad elejéről


Lisa Edelsteintől (Cuddy), Jesse Spencertől (Chase) és David Shore-tól (producer) tudhatunk meg egyet s mást a 7. évad elejének történéseiről.
Lisa Edelstein elmondta, hogy egy évad eleji “House”-epizódban a karaktere, Dr. Cuddy rábízza a három éves gyerekét House-ra. “Most kezdtük a forgatást” – mondja Lisa. “House ráeszmél, hogy sokat vállalt, amikor egy kisgyerekes nővel kezdett randizni. Rábízza a gyerekét, mert tudja, hogy briliáns orvos, és nem fogja megölni a kicsit.” Ami a való életet illeti, Lisa elmondja, hogy Hugh Laurie nagyszerűen bánik a gyerekkel. “Hugh-nak három gyereke van, és nagyon jó a grimaszolásban. A gyerekek csak úgy ragadnak rá.” De Dr. House és Cuddy csöppsége között más a viszony. “House nehezen teremt kapcsolatot a bébivel. A gyereket majdnem, hogy egy idegennek találja.”
A “House” vezető producere, David Shore elmondja, hogy Amber Tamblyn új karaktere (amivel Olivia Wilde Tizenhármasának hiányát töltik be) “egy briliáns orvostanhallgató, akinek nincs sok tapasztalata a való életben, szóval azzal, hogy szembetalálja magát House-szal, eléggé belevetődik a mélyvízbe.” Jesse Spencer Chase-je szingli pasiként kezdi az új évadot, aki egyik hölgytől a másikig ugrál. Hallottam rá utalásokat, hogy Chase valószínűleg összegabalyodik majd Amber [karakterével]. “A válás után Chase bevadul kicsit, amit tök jó eljátszani” – mondja Jesse. “A legtöbb nő, aki után megy, nem a kórházból való, de ez megváltozhat, amint bejön Amber karaktere.”

Cikk a forgatási képekről


SPOILERES, a sorozat készítője mesél arról, hogy mi a szándékuk a 7. évad elejével. Illetve Hugh Laurie és Lisa Edelstein is hozzáfűz pár mondatot.
A cikk szkennelt változata és fordítása:

A “House”-főnök románcot ír fel Huddy-éknak

Ha az elmúlt hónap “House”-fináléja után kételkednének abban, hogy a Fox sikersorozatában románc kezdődik a címszereplője és főnöke, Cuddy között, akkor a 7. évad első epizódjából való kép (fent) – amin Hugh Laurie és Lisa Edelstein bújnak össze Malibun – egyértelművé teszi a dolgot. “Komolyan gondoljuk” – mondja David Shore, a sorozat készítője a régóta várt kapcsolatról. “Ez olyasvalami, amitől minden országos csatornán futó sorozat ódzkodik, de nekünk muszáj volt belemennünk.”
Mindazonáltal, Shore gyorsan hozzáteszi, hogy a “House” nem változik át szappanoperává – legalábbis addig nem, amíg ő a főnök. “Ez nem szappanopera” – mondja. “De azért vannak párkapcsolatok a sorozatban. És, ha House és Cuddy veszekednek, akkor azt House egyéni nézőpontjából láthatjuk majd. Illetve kitérünk arra, hogy ez hogyan hat a diagnosztikai képességeire.”
Shore arról is biztosított, hogy a kapcsolatuk messze nem lesz akadálymentes. “Nyilvánvalóan nem mennek majd olyan könnyen a dolgok” – mondja. “Még az évadnyitóban is lesznek bukkanók.” Itt van rögtön például ez: David Shore elárulta, hogy semmi sem az, ami a fenti fotón látszik. Amit azon a képen látunk, az eléggé eltér attól, amit majd az epizód nézése közben fogunk tapasztalni” – mondja. “Ez nem a ‘Tengerparti tombola’”.
De attól még ez nem von le abból a tényből, hogy ez a fejlemény hatalmas fordulópont a televízió leginkább elkötelezettség-fóbiás dokijának életében. Ahogy Laurie mondta: “még a boldogság látszatához is hozzá kell szokni. Egy hétnyi boldogság-tréningen vettem részt a forgatás előtt, és most többet fütyürészem, mint általában.” Edelstein pedig elmondta, hogy Cuddy “készen áll arra, hogy esélyt adjon ennek a kapcsolatnak… szerintem a 6. évad utolsó jelenetéből ez tisztán látszik.”
(Ha teljes képernyős módban van a böngésződ /F11/, akkor kicsit nagyobban tekintheted meg a képet, mikor rákattintasz.)

Jeffrey ápoló sorozata drámai véget ér


Az utolsó két bekezdés SPOILERES a minisorozat végét ill. a 7. évad elejét illetően.
(A minisorozat eddigi részeit ebben a lejátszási listában tudjátok megnézni.)
Ezen a nyáron az iPhone-tulajdonos House-rajongók jól szórakozhatnak a vicces mini epizódok letöltésével a többnyelven beszélő Jeffrey ápoló (Patrick Price) karakterét és bosszúhadjáratát (amiről az elmúlt évad utolsó pár epizódjában esett szó), amiben House-t akarja elintézni azzal, hogy kínos történeteket gyűjt róla össze a Princeton-Plainsboro dolgozóitól – akik szívesen vágnák bele a fejszéjüket. A “House” vezető producere, Katie Jacobs rendezte a 13 “appisode”-ot az évad utolsó forgatási napja utáni négy napban. Minden hétfőn este 8-tól új részt tekinthetnek meg az ingyenes inHouse alkalmazásban.
“Jeffrey ápoló bizonyítékokat gyűjt a HR-nek, hogy House-t kirúgják a kórházból” – mondja Jacobs. “Egy csomó orvos, aki szerepelt a sorozatban, megjelenik az appisode-okban, és néhány új színész is, akiket én castingoltam.” Az ismerős arcok között lesz Dr. Hourani (Maurice Godin), egy sebész, aki sokszor összetűzésbe keveredett már House-szal, Blue – a takarító és Dr. Simpson (Ron Perkins).
/SPOILER a minisorozat végéről/
A minisorozat végefelé – a nyár végén – Dr. Cuddyról (Lisa Edelstein) előbb csak említést tesznek, majd őmaga meg is jelenik. És magát a morcos dokit (Hugh Laurie) is láthatják majd. “A végén Jeffrey át akarja majd kutatni House személyes dolgait” – mondja Jacobs. Vajon az lesz a veszte, hogy megrohamozza House irodáját? Ezt majd meglátjuk.
/SPOILER a 7. évad elejéről/
A történetet a 13. részben le fogják zárni. Aztán, mikor a “Doktor House” ősszel visszatér a kórházhoz valószínűleg csatlakozik majd egy új doktornő, hogy betöltse Tizenhármas helyét – aki rejtélyes okok miatt felmond (a színésznő, Olivia Wilde filmet forgat). És lesz még egy női orvos a kórházban – Wilson exneje, Dr. Sam Carr (Cynthia Watros). Azzal, hogy kettejük kapcsolatra újra életre kelt, Carrnak talán ideje parkolóhely után néznie a Princeton-Plainsboro kórháznál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése